19 kép, ami bizonyítja, hogy tulajdonképpen bárhol lehet parkolni, csak akarni kell

Képek Admin Tuesday 24th April 2018

Néhány évvel ezelőtt még luxusnak számított az autó, azóta azonban nagyot fordult a kocka. A megnövekedett forgalomnak hála ma már sokkal inkább a szabad parkolóhelyek számítanak luxusnak, ami nap mint nap sok fejtörést okoz az autósoknak. Nem mindenkinek persze, hisz akadnak olyan emberek, akik kis túlzással bárhol-bárhogyan képesek leparkolni, ha a helyzet úgy kívánja. Közülük gyűjtöttünk most össze 19 rendkívül látványos “mutatványt”…

1 Csak beszaladt gyorsan vásárolni ezt-azt.

2 Mindenki más azt hitte, hogy nincs több parkolóhely, ez a BMW-s azonban csak talált magának egyet… 😀

3 ,,Először azt hittem, hogy nem tudott beállni rendesen a hótól, de reggel leesett, hogy direkt foglalt el két helyet, hogy a szomszédja ne tudjon leparkolni.”

4 Aladdintól most csak ennyire futotta… 😛

5 A legérdekesebb az egészben, hogy sikerült úgy tetővel beparkolnia, hogy nem lóg át a vonalon…😂

6 A ,,zöld” szó itt kivételesen a környezetbarátságra utal, ami valljuk be ennek a Dodge Challengernek nem az erőssége.

7 Bizonyára mozgássérült lehet a sofőrje.

8 Nézzenek oda…ez a Batman egy igazi seggfej!

9 Még egy kerékbilincs sem volt képes megállítani.

10 Parking level: professional.

11 Ez a két autó 15 éve parkol ebben a parkolóházban. Ahelyett, hogy először elvitették volna őket, egyszerűen elkezdték lebontani körülöttük az épületet.

12 Ő sem tegnap állhatott ide.

13 Így legalább mindenki látja, hogy nem a legjobb ötlet mögötte parkolni.

14 Itt kezdődik a párhuzamos parkolás… 😀

Solid Parking Job Mate!


15 Ebből a párhuzamos parkolásból merőleges lett, és még annak is elég szar… 😀

16 Ő sem fog többet egyszerre 5 helyet elfoglalni a verdával.

17 Ennek az amerikai jéghorgász versenynek a résztvevői már megszokták, hogy minden évben a befagyott tavon parkolnak. Egy valamire nem számítottak: hogy idén enyhébb volt a tél a megszokottnál.

18 Szűkös volt a parkolóhely, de szerencsére pont befért… 😀

19 Végezetül pedig a tahó parkolás világrekordere: a srác, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet a kórházi mentőhelikopter helyére parkolni.

8.3 ezer Megosztás
  • Hasonló bejegyzések
  • Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.