ÖRÖMHÍRT KAPTAK A MAGYAR TELEKOM ÜGYFELEI! FANTASZTIKUS HÍRT KÖZÖLT A SZOLGÁLTATÓ! SZÁZEZREK VÁRTÁK MÁR NAGYON RÉGÓTA EZT A BEJELENTÉST!

Cikkek Admin Tuesday 16th October 2018

Idén június végéig több mint 150 ezer új háztartást láttak el szélessávú internetkapcsolattal a Magyar Telekom önerőből végrehajtott beruházásai, harmaduk gigabites sebességre képes optikai hozzáférés – közölte a társaság kedden az MTI-vel.Ismertették, hogy a kivitelezések többek között Törökbálintot, Érsekvadkertet, Kiskunmajsát, Hajdúnánást és Budapest több kerületét érintették. A Magyar Telekom internethálózata idén összesen 270 ezer új háztartást érhet el a saját tőkéből megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően – írták.Közölték azt is, hogy a Baranya megyei Gödrén átadták az első, tisztán uniós forrásból megvalósított szélessávú hálózatukat.Felidézték, hogy 2016-ban – leányvállalataikkal közösen – több mint 12 milliárd forint uniós forrást nyertek a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázaton a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes hálózat építésére. Az érintett 46 járás fejlesztendő területein eddig nem volt megfelelő minőségű internetcsatlakozás, a Magyar Telekom a 2018 végéig tartó projektnek köszönhetően közel 600 településen biztosítja a hozzáférést. 2017 első félévében az uniós finanszírozású beruházások tervezési, előkészítési, valamint kezdeti beruházási feladatait végezték el, több mint 120 projektnél elkészültek az engedélyezési tervek is, így már megkezdődött vagy hamarosan megkezdődhet a kivitelezés.

A Magyar Telekom őszig tucatnyi kistelepülésen indítja el a szupergyors internetet – áll a közleményben.

Forrás : MTI

7.9 ezer Megosztás
  • Hasonló bejegyzések
  • Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.